Integrál-Bodyway Önismereti Tábor

Találkozás a bennünk élő belső gyermekkel finom, testalapú és integrál szemléletben...

"Érezd meg a magadért mozdulás örömét!" Egy hang, nevezhetjük belső gyógyítónak, a belső gyermek bölcsességéből szólt hozzánk egy baráti beszélgetés során egyikünkből.
 
Hisszük, hogy a kapcsolatokért vagyunk itt. Van-e fontosabb, lényegibb annál, mint igazán megismerni egymást, közel kerülni egy másik emberi lényhez? Egy szövet vagyunk. Egyek vagyunk.
 
Mégis, az első a kapcsolódás magunkkal. A belső gyermekkel. Megérezni mocorgását, eleinte alig hallható jelzéseit. Jól bánni vele. Felszabadítani. Nem, nem az van, hogy te kettő vagy. Ez a kis lény bennünk valahol leszakadt, elmagányosodott, talán kapisgáljuk, hogy fáj. Szűköl a szeretet szükségében. Persze, mi vagyunk ő is. Vele együtt teljesek.
 
Ki a magam? Hogyan tudok kapcsolódni hozzá? Hogyan kezdjem el? Hogyan tudunk újra vágyakozni azután, ami a miénk? - Simone Weil gyönyörű mondatával. Honnan tudhatjuk igazán, egy vágy a miénk vagy valaki más vágyát fogadtuk be és elfelejtettük, mi is igazán a miénk? Arra hívunk hogy gyakoroljunk, kísérletezzünk, hogy újra összekapcsolódjunk a forrásunkkal. Finoman szétszálazva belső tartalmainkat, időt és teret adva magunknak megérezhetjük a belső kicsinket, hogy újra lélegezzen bennünk.
 

Ha megszólít ez a mozdulat, fókusz, szeretettel várunk 2026. július 9-12 között az Integrál - Bodyway önismereti táborunkba.

Csoportvezetők:

Klein Csaba
Bodyway csoportvezető, Integrál szemléletű coach
22 éve járom az önismereti utamat, melynek sok izgalmas tapasztalata és állomása közül a legfontosabb a Buddhista Főiskola vallásbölcselet szaka mellett a Bodyway (korábban Bodywork) képzés volt. 5 éve vezetek csoportokat és kisérek egyéni klienseket az önmagunkhoz vezető úton.

 

Nemes Antónia
Integrál coach képző, szupervíziós csoportvezető, NLP master, az Integrál coaching című könyv szerzője.
20 éve kísérek egyéni és csoport-, továbbá szervezeti folyamatokat, klienseimet támogatom abban, hogy egy biztonságos térben bele tudjanak relaxálni magukba, elfogadással és őszintén ismerjék meg magukat, hogy kiteljesedett, szabad, boldog életet éljenek.

Jelentkezés: https://forms.gle/a4xELAmbETJA2iLG6

Dátum:
2026. július 9 - 12.

Részvételi díj:
195.000 Ft / fő

Az ár tartalmazza:

  • teljes ellátást vegetáriánus étkezéssel
  • szállást 2-4 ágyas szobákban 3 éjszakára
  • a csoportvezetés díját

Utazás egyénileg történik. Telekocsi szervezésben segítünk

Helyszín: Kevala-Völgy, Jásd
Az elvonuló központ a Bakony szívében, távol a lakott területektől található. A szállás új építésű, kényelmes és igényes, a csoport tér tágas, energetikailag tiszta.

Étkezés
Napi háromszori bőséges és fantasztikus vegetáriánus étkezés, vegán, glutén és laktózmentes lehetőséggel.

A csoportot 12 jelentkezővel indítjuk el, a maximális létszám 20 fő.

Jelentkezésed elfogadását egy interjú előzi meg, amelynek időpontját e-mailben egyeztetjük.

Helyedet a csoporton az interjú után 50.000 Ft regisztrációs díj megfizetésével biztosíthatod.

 

Jelentkezés: https://forms.gle/a4xELAmbETJA2iLG6

 

A csoport a Bodyway Nonduális Önismeret Egyesület és az Integral Coaching közös szervezésében valósul meg. A Bodyway Nonduális Önismeret Egyesület képviseletében Klein Csaba Bodyway csoportvezető a Bodyway (korábbi nevén Bodywork) programelemek megvalósításáért vállal felelősséget.

Az Integral Coaching képviseletében Nemes Antónia, az NLP, Gestalt és Integral Coaching folyamatokért vállal felelősséget. A résztvevők tudomásul veszik jelentkezésükkel, hogy az esemény közös szervezésben valósul meg és megismerték a szervezők közötti feladatmegosztást.

 

A Szervezőkről

A csoportot a Bodyway Nonduális Önismeret Egyesület hagyta jóvá. A csoportvezető részt vett az Egyesület képzési rendje szerinti min. 3 éves módszertani képzésben, amelynek végén tanúsítvány szerzett, továbbá jelenleg is egyesületi tag.

Kövess minket itt is:

Facebook: https://www.facebook.com/bodywork.hu

Instagram: https://www.instagram.com/bodywork_azelettanca/